Hírek

2021/5. Hírlevél kivonat

A legutóbbi egyeztetésünket követően a polgármester úr megküldte számunkra a Cordia-beruházás és a rév között található, jelenleg főleg erdőbirtokossági és önkormányzati tulajdonú területek hasznosítására irányuló terveket.

Az érintett területet,-  vagyis a Kenderföldeken a Cordia tulajdonában lévő telektől a rév felé eső része – az Önkormányzat a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve elsősorban turisztikai célokra kívánja hasznosítani. Egyelőre az Önkormányzat rendelkezésére álló források a terület vékony nyugati sávjában tervezett „Balatoni Kapu” elnevezésű turisztikai fogadó épületegyüttes és a P+R parkoló kialakítására elegendők. Ezeket a beruházásokat az Önkormányzat 2 ütemben 2, illetve 3 éven belül tervezi megvalósítani a területen megvalósítani. Az épületek között múzeum, bemutatóközpont és mellékhelyiségek is kialakításra kerülnének. Ennek a látványterveit tagjainknak küldtük ki.

A megküldött dokumentum egy rövidített verzió, ennél felénk a polgármester úr egy bővebb anyagot prezentált, amely magában foglalta a Balatoni Kaputól keletre található területre vonatkozó terveket is. Ennek a fejlesztésére a szükséges források még nincsenek meg, azonban a koncepció terv alapján itt sportlétesítmények (tenisz, padel, lábtenisz), valamint rendezett közpark jönnének létre.

Tagjainknak küldjük még a terület hatályos szabályozási tervkivonatát is, ezen már jelenleg is pontosan ki van szabályozva a tervezett elkerülő út nyomvonala. Az önkormányzta célja az, hogy a Cordia-beruházás ingatlanjaitól a rév felé közvetlenül megszüntetésre kerüljön a parti út és annak helyét egy csak gyalogosan, illetve biciklivel használható promenád váltsa fel. Ez a révtől a most látható gazzal benőtt útkezeményig, úgy 400-500 m hosszan tartana, vagyis nem az Átrium hotelig vagy a THE kikötőig érne. A parti út autóforgalma pedig ez a részen a csatolt tervlapon sárgával jelölt, újonnan megépítendő, a Rév utcába torkolló elkerülő útra terelődik át a tervek szerint.

Az itt ismertetett önkormányzati tervek, még tervezés szintjén vannak, ahogy a Cordia beruházás is. Így most vagyunk a megfelelő pillanatban, hogy mi, mint egyesület is kialakítsuk a saját véleményünket, tervünket a Kenderföldek területére, és azt ezután minél erősebben képviseljük is. Ennek következő lépése egy júniusban tervezett taggyűlés lesz, ahol módunk lesz szóban is megbeszélni a teljes tagsággal az eddig megtudott tényeket és az elérendő célokat.

Végezetül egy újabb hír, ami a Kenderföldekről szól, látszik, hogy nem csökken a sajtó érdeklődése Tihany iránt: https://hang.hu/magyar-hang-plusz/2021/05/18/a-tihanyba-tervezett-gigantikus-beruhazas-az-elovilagot-es-lakosok-mindennapjait-is-felforgatna/

Köszönjük a tagdíjak átutalását, a számlát küldjük róla a napokban!

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük