2025/4. Hírlevél
2025. október 10.
Kedves Tagok!
Augusztus 11-én Tihany polgármestere egyeztetést hívott össze a Kenderföldek beruházása ügyében. Az egyeztetésen részt vett Tihany Község Önkormányzata, a Félsziget Resort Kft., a Magyar Természetvédők Szövetsége, a HKKCT (a tihanyi civil szervezet) és egyesültünk. Ez volt az első egyeztetés, ahol a Félsziget Resort, mint beruházó is részt vett. Egyesületünk elnökségéből Korda Péter vett részt a tárgyaláson.
Az egyeztetésen a felek közti vita alapja továbbra is, hogy a HÉSZ szerinti építési jog egyes elemeinek értelmezése eltérő és annak tartalma vitatott. A korábbi évekhez képest az a nagy változás, hogy a helyi önkormányzat átkerült a beépítést ellenzők oldalára, amikor is a beépítés minimalizálására törekszik. Ebben egyesületünk maximálisan támogatja. A kérdés az, hogy hol és hogyan lehet egy kompromisszumos megoldást találni, az egyeztetés ebbe az irányba indult el, végig haladva a pontos négyzetmétereken, beépítési mutatókon.
Az egyeztetésen újra előkerült a tavalyi koncepció, amikor is 32 telekre osztanák fel az 5 hektáros területet, és ezen családi házas jellegű épületeket alakítanának ki. Ennek megvalósításához HÉSZ módosításra van szükség, amihez kell az önkormányzat előterjesztése és támogatása. Vagyis itt alakul ki az a lehetőség, hogy okosan és alaposan megfogalmazott építési paraméterekkel valóban maximálva legyen az építhető családi házak, nyaralók mérete, maradjon több zöldterület, ne lehessen feltölteni a területet, stb. Ezen paraméterek egyeztetése indult el itt. A tárgyalás jegyzőkönyvét hírlevelünkhöz csatoljuk.
Az egyeztetés második fordulójára szeptember 8-án került sor. Ekkor egyesületünket Bara Ákos képviselte. Az egyeztetésről tudomásunk szerint nem készült még el a jegyzőkönyv.
Üdvözlettel:
Révbe Érünk Egyesület
2025/3. Hírlevél
Ezeket is érdemes megnézni
2022/5. hírlevél
május 18, 2022
Demonstráció Tihany jövőjéért
szeptember 3, 2021