Hírek

2024/4. Hírlevél

Kedves Tagok!

A márciusi viharos képviselőtestületi ülés után a Félsziget Resort Kft-vel kötendő településfejlesztési szerződésről nem hozott döntést a képviselőtestület. Egyesületünk meghívta az érintett feleket egy valós, és minden éritett részvételével történő egyeztetésre. 

Erre végül az egyesület székhelyén került sor 2024.március 21-én. Egyesületünket öt elnökségi tagunk képviselte, a Félsziget Resort Kft. részéről 4 fő volt jelen, az önkormányzat részéről a főépítész asszony, a jegyző úr, és három képviselő vett részt, valamint jelen volt a Magyar Természetvédők Szövetségének és a Halásztelepi, Kopaszhegyi és Kenderföldi Civil Társaság (HKK CT) egy-egy képviselője.

Ezzel egy valós sokoldalú egyeztetésre került sor, négy-öt órán át tartott, minden érintettnek nyílt lehetősége arra, hogy kifejtse véleményét. A RÉE előre megfogalmazta álláspontját, amit egy Preambulumban összegeztünk és átadtunk a résztvevőknek. Ezt a dokumentumot a honlapunk Rólunk/Dokumentumok menüpontjában olvashatjátok. Ugyancsak feltöltjük a jegyzőkönyvet az egyeztetésről, ami még nem került aláírásra, de már minden fél véleménye belekerült. 

Az egyeztetés rövid összefoglalása: Egyesületünk felhívta a figyelmet arra, hogy a Kszk övezeti besorolásban önálló lakóingatlant nem lehet létrehozni. Mi ragaszkodunk az üdülőövezetre való módosításhoz, és abban a környező utcák beépítési paramétereinek alkalmazásához. Az egyesület ugyancsak ragaszkodik az egységes környezeti hatásvizsgálathoza tervezés megindulása előtt a teljes Kenderföldek területére, ami már megalakulásunk óta alapvető célunk. Ezeket a beruházó nem támogatja, annak időbeli elhúzódása miatt. A beruházó kifejtette, hogy a beépítés léptékében jelentősen visszalépett az elmúlt évben, ezt annak érdekében tette, hogy megkapja az egyesület és a lakosság támogatását. Viszont az üdülőövezeti besorolást nem támogatja, a lakóövezetet el tudja fogadni. 

Egyesületünk jelezte, hogy a tagságtól csak arra van felhatalmazása, hogy az üdülőövezeti besorolást fogadja el, így a következő közgyűlésen dönt erről a lehetőségről. Ugyancsak felmerült az egyeztetésen, hogy az átfogó környezetvédelmi hatástanulmányt kiválthatná egy a Kenderföldek egészére vonatkozó településrendezési terv. Erre ugyancsak a tagság felhatalmazását kell kérnie az egyesület elnökségének.

Az új fejleményekről való döntés és az egyesület elnökségében történt változások miatt közgyűlést hívtunk össze, amire április 12-én került sor. A közgyűlés napján a Félsziget Resort Kft. egy újabb beépítési tervet juttatott el egyesületünk részére, ami tovább csökkentette a kialakítandó telkek számát 32-re. Ennek vázlatát a hírlevélhez képként mellékeljük. A közgyűlésen ezt és az egyeztetésen történteket átbeszéltük, megvitattuk, és új döntéseket hoztunk:

A Révbe Érünk Egyesület tagsága a Kenderföldek beépítési folyamatában támogatja azt a továbblépési lehetőséget, miszerint nem csak az- eddigi három évben célként kijelölt – átfogó környezeti hatástanulmányt fogadja el, hanem a teljes Kenderföldek területére vonatkozó részletes rendezési terv kidolgozását is.

Ezáltal támogatjuk a beruházó által javasolt alábbi sarokpontokkal:

  • kertvárosias lakóövezet (jelenlegi különleges övezet helyett) 
  • telkenként 1 épület, ami maximum két rendeltetési egységet tartalmazhat, 
  • a telkenkénti 1 épület maximum 180 nm-es épület alapterülettel rendelkezhet
  • szabadonálló beépítési mód 
  • 18 %, maximális beépíthetőség (Megjegyzés: átalakuló területeknél a jogszabály előírja, hogy legyen annak ellenére, hogy a többi paraméter szűkíti, ami azt jelenti, hogy a legszigorúbbat kell figyelembe venni)
  • 6,5 méter, maximális épületmagasság (7,5 méter helyett) 
  • 7,5 méter, maximális homlokzat magasság (9 méter helyett) 
  • szintterület mutató: 0,40 (0,45 helyett) 
  • földszint + 1 emelet 
  • 60%, minimális zöldterületi mutató 
  • legkisebb telekszélesség 18 méter (eredetileg 13 méter) 
  • saját beruházói költség a közművesített telkek kialakításához szükséges teljes infrastruktúra tekintetében
  • maximum 32 telek kialakítása
  • egyeztetés a közparkok, illetve közkertek és nádasok védelméről, esetleges további közparkok kialakításáról
  • további egyeztetés az egyes természetvédelmi elemek védelméről

A fenti paramétereket a csak a Kenderföldek teljes területére vonatkozó részletes településrendezési terv keretében tudja támogatni az Egyesület!

Az egyesület tagsága felhatalmazza az egyesület elnökségét, hogy tárgyalásokat folytasson a jövőbeli rendezési terv és a hozzátartozó Területrendezési Szerződés kialakításról.

***

A fenti közgyűlési határozatunk nem jelenti azt, hogy elfogadjuk az új beépítési tervét a Félsziget Resort Kft.-nek. A közgyűlés arról döntött, hogy a fenti paraméterek mentén elindulhat egy településrendezési terv készítése. Ebben a folyamatban Tihany önkormányzatának kell a fő szerepet vállalnia. 

Üdvözlettel:

Révbe Érünk Egyesület elnöksége

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük